2019. június 6., csütörtök

MATRIX / újra

Vasárnap, hajnali 3 óra 10 perc. Tibor a leszázalékolt műszaki rajzoló, jelenlegi zöldéges ekkor ébred, mintha csak ma is hétköznap lenne, és a nagybani piacra menne burgonyáért, vöröshagymáért. Tibor már évek óta nem érzékeli a különbséget a munka és pihenőnapok között, de ezen nincs mit csodálkozni, hiszen sosem pihen, álmában is dolgozik, vagy éppen üldözi a nőket. Fordítva ez sosem történik meg, a nők még véletlenül sem keresik a vele való találkozás lehetőségét. Az esetek 99 százalékában csak átkúrják, kölcsön kérnek tőle, doromboló macskaként jelzik, hogy éhesek. Ilyenkor Tibor készségesen elviszi őket egy garantáltan cool helyre, mert hát hogy is nézne ki, ha az éjjel-nappali vegyesboltba ugrana be 30 deka borjúpárizsiért és kifliért, amit a kocsiban ennének meg nejlonzacskóból. Tibornak van stílusa és persze némi megtakarítása is, amit az álmaiban rendszeresen elver, abban a reményben, hogy neki is tartogat valami meglepetést az élet. Még új boxeralsót is vesz az Aranypókban, de a sztorik vége a foglalt jelzés az összekaristolt fedlapú Nokiában.
Soron következő álmában fura módon elmaradtak a megszokott lányok, helyettük egy Himmler arcú fiatalember lépett hozzá.
- Mit adhatok uram? Van jó ceglédi hagymám, mérhetek esetleg abból?- kérdezte Tibor.
- Ne fáradjon, köszönöm.
- Akkor mi járatban a fiatalúr? - kedélyeskedett Tibor, de a zsigereiben érezte, valami készülőben van ellene.
- Arra kérem, pakolja össze az áruját, adja le a zöldséges engedélyét, és jelentkezzen holnap a közmunka program irodáján.
- De ezt így most hogy? - kérdezett vissza torockaianitásan Tibor.
- Ne rémüljön meg, csupán annyi történt, bár erről Önnek is tudnia kellene, hogy a burgonya és vöröshagyma árusítás kizárólag az állam joga és feladata lesz, így a piacokon a KKVEH (Központi Krumpli és Vöröhagyma Elosztó Holding) munkatársai fognak árusítani.
- És velem mi lesz?
- Nyugodjon meg, Önre szüksége van a hazának. Kéményseprő lesz.
- Kéményseprő? Nem értek én ahhoz. Nézzen rám! Ilyen testtel fel sem tudok menni a kéményhez.
- Nyugodjon meg. Sokan vannak még ilyen helyzetben, éppen ezért a jövő héten mindenkit felkészítünk a feladatra.
Tibor koromfekete arccal, kimerülten állt a kémény mellett. Szédült és lihegett, kezében pedig ott himbálózott a vasgolyó. Amikor leért a bérház udvarára, megint a Himmler arcúval találkozott.
- Látom nagyon belejött a kéményseprésbe. Tudtam, hogy menni fog ez Önnek. De most arra kérem öltözzön át, mossa meg az arcát, és bemutatom az új kollégáit.
- Új kollégák? De hát négy napja dolgozom együtt Szentmihályi úrral, aki két hete még operaénekes volt. Kiből lesz még kéményseprő?
- Önből biztosan nem. Új feladatot kap. Altatóorvos lesz a Rókusban.
Tibor szóhoz sem jutott a meglepetéstől. Élete eddig is tele volt hihetetlen fordulatokkal, de álmában sem gondolt arra, hogy műtéteknél anesztezilógusként betegeket altasson.
- Most bemegyünk a kórházba, ott megmutatják magának a műtőt, és néhány altatószerről kap leírást. Azokat gondosan olvassa el, és máris kezdhet.
Tibor, nem sokkal később már a műtőben állt, zöld ruhában, maszkkal a száján dolgozott.
Három óra tíz perckor, a nagyműtét után ébredt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

KÉSSEL A KEZÉBEN JÁRKÁLT

Mikor máskor, mint éppen most húsvétkor estem ágynak, megállás nélkül töltöm a zsebkendőket, miként politikus a kolbászt tiktozott közösségi...