Editke a nyugdíjas gépírónő kecsesen, méltóságteljesen, egyenes fejtartással tempózott a Tiszavirág uszoda 25 méteres medencéjében. Gondosan ügyelt arra, nehogy a haja vizes legyen, mert fodrászra csak kéthavonta tudott áldozni a nyugdíjából, a klóros víznek pedig egyetlen cseppje is elég ahhoz, hogy elcsúfítsa és jóvátehetetlenül tönkretegye a frizuráját.
Reggel hatkor már minden pályán úszott valaki, de Editke ezúttal is időben érkezett, így délután kettőig csakis az övé volt a négyes. Amúgy az a legjobb hely, a győztesek, az olimpiai és világbajnokok pályája, aki ott úszhat nagy eséllyel mindig nyer, hiszen onnan jól látja hol tartanak a többiek, ki gyújtja be éppen a rakétákat és próbál gyorsítani.
Editke nagyon lassan úszott, előtte nem hullámzott, nem tajtékzott a víz, nem kavart örvényt maga után, útját nem kísérték légbuborékok melyek a szájából kifújt levegőnek köszönhették volna rövidke létüket, mert Editke alig vett levegőt, azt a keveset pedig amit beszívott és felhasznált, nagyon finoman fújta ki, a szája sosem érintette a vizet, így az is száraz maradt, éppen úgy mint a haja.
Hetente háromszor edzett, de előfordult, hogy négyszer is lement és teljesítette a maga által kitűzött távot, ezer métert. A pillangóúszást nem szerette, a gyorsot sem, a hát nem nevezhető az erősségének, így maradt a mell. Abban viszont nagyon jó, leszámítva az úgynevezett utazósebességét, amely szinte mérhetetlen, sporttörténeti szempontból negatív csúcs, de ezzel Editke is tisztában van, sőt büszke arra, hogy ő a világ legjobb lassú úszója.
Edzője nincs, így egyedül állítja össze az edzésprogramot, tervezi meg a kalóriabevitelt. Korábban a férje volt a trénere, de ő már nem lehet Editke mellett. Egy orvul támadó infarktus vitte el 82 karácsonya előtt. Editke akkor fogadta meg, Endre nélkül is úszni fog, és ha Endre, onnan fentről nézi majd, büszke lehessen rá. Editke biztos abban, hogy Endre figyeli a tempózását és talán instrukciókat is ad, csakhogy tökéletes legyen az ezer méter mell.
Editke, a világ legjobb lassú úszója a Tiszavirág uszodában kezdte sportpályafutását. Ott dolgozta ki egyéni, utánozhatatlan technikáját, amelyet azóta is képtelenek mások lemásolni. Amikor hétórás edzése után tökéletes frizurájával kilép a medencéből, büszkén tekint körbe, időnként a kezét is felemeli, mintha éppen most nyert volna olimpiai aranyat, mosolyog, fejével pedig biccent az üres lelátó felé.
Neki azonban nem integet senki, nem rohannak hozzá aláírást kérni, nem készül róla színes poszter, mint ahogy mikrofonerdő sem várja a táv végén, csakhogy izgatott riporterek arról beszéltessék, miként érzi magát az uszodában egy ilyen nagy teljesítmény után. Végtére is teljességgel érdektelen, hogy valaki milyen gyorsan, vagy éppen lassan úszik, ettől nem változik a világ. Editke mellúszása is csak Endrét érdekelte, mert imádta sportos feleségét és kedvesen "édes kis világbajnokomnak" szólította.
Aranyélet volt, igen, itt a Tiszavirágban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése