IBOLYÁNAK FÁJ A FOGA

Pokoli fogfájás kínozta Ibolyát. Az ágyában vergődött, jajgatott és izzadt , reménytelen helyzetében pedig immár azért könyörögött, adjanak neki egy pisztolyt amellyel véget vethet a szenvedésnek. Mivel e kérését senki sem teljesítette, ezért Ibolya továbbra is úgy érezte, több tonnás elefántbika taposott rá az állkapcsára, azonnal összeroppantva a csontokat, a fogait apró rizsszemekké törte, az éles fogszilánkok, fogkövek pedig mélyen belefúródtak a gyulladt ínyébe, szétszabdalva ezzel a lágy részeket, nyelvet, nyelvgyököt, foghúst, amikor pedig a dühödt elefánt az állkapcsán állva feldobta magát a levegőbe, majd másodpercnyi idő múlva a súlyos test visszazuhant, felért a koponyatöréskor tapasztalható halálközeli élménnyel.

A félholt Ibolyára a barátnője talált rá. Éppen a piacról jött visszafelé, akkor jutott eszébe beugrani hozzá, bár amikor meglátta az üvöltöző, rázkódó testű nőt, első pillanatban ő sem tudta mit kellene tennie vele. Mivel nagyon szereti Ibit, nyolc évig egy padban ültek az általánosban, ezért neki is eszébe jutott a csőre töltött fegyver, amit akár ő maga is elsüthetne. Fejre célozna, gondolta magában, hiszen minek szenvedjen tovább az Ibi, ha már úgy sem lehet rajta segíteni. Mivel még sosem került ilyen helyzetbe, időre volt szüksége, csakhogy gondolkodni tudjon, addig pedig kérdésekkel próbálta életben tartani Ibolyát.

- Vettél be gyógyszert?
- Mit?
- Gyógyszert. Fájdalomcsillapítót.
- Haldoklom.
- Azt kérdeztem, van benned gyógyszer?
- Van. Meghalok.
- Hozok be még gyógyszert. Hol van?
- Elfogyott.
- Mindet bevetted?
- Mindet. De már mindegy nekem, nem segített. Meg akarok halni. Annyira fáj!
- Miért nem mentél orvoshoz?
- Hova mentem volna?
- Évek óta nem jársz fogorvoshoz.
- Négy fogam van csak.
- Arra is vigyázni kell.
- Megőrülök! Nagyon fáj, ölj meg, vagy csinálj valamit! Könyörgöm Detti!

Detti megijedt. Attól tartott, Ibolya valóban belehal a fájdalomba. Bármi áron tehát, de el kell vinnie a fogászatra. Ekkor azonban beléhasított a gondolat, a fogorvosok sztrájkolnak. Persze, mikor is tennék ezt, ha nem éppen most, amikor Ibolya maradék négy szuvas foga begyulladt és ki akar lökődni a szájából.

- Ibi, figyelj! Hallassz engem? Hahó, Ibi! Itt vagy még? Ne menj el könyörgöm, ne menj el!! Ibi!
- Hallak.

Detti alányúlt Ibinek, aki a karját erőtlenül átfonta a nyakán, ennek a poziciónak köszönhetően megtudta emelni Ibit. A barátnője szájából kipárolgó erős szájszag zavarta ugyan, de igyekezett nem odafigyelni erre. ÍArra gondolt, minél előbb el kell jutniuk Feri "Dokihoz", aki egy parányi, alacsony belmagasságú garázsban rendezte be fogorvosi rendelőjét.

Feri "Doki" autodidakta. Valójában asztalosként végzett a 423-as Diós Károly Faipari Szakmunkásképzőben, de sosem dolgozott a szakmájában. Kanyargós élete során volt kőműves, autószerelő, hajóács, villanyszerelő, lángossütő, cukrász, hullamosó, lemezlovas, fürdőmester, csatornatisztító, favágó, birkapásztor, mixer, kidobóember, bőrdíszműves, napközis nevelő, mezőgazdasági gépkezelő és mentős. Ibolya pechéje azonban zárva volt a garázsrendelő is.

Nem volt mit tenni, Detti visszavitte az ájult Ibit a lakására, majd a konyhában maga látott hozzá a műtéthez. Vágott, kalapált, reszelt, vérben úszott a linóleum, még a csempére is ragadtak húscafatok, de Ibi maradék négy fogát sikerült röpke két óra alatt kihúzni. Komplikáció szerencsére nem lépett fel, továbbá nem maradt az ínye alatt letört gyökérszilánk. Ibolya ma már boldog, igaz csak pépes ételt képes a szájába venni. Mint mondja, szerencsésnek érzi magát, hogy ilyen barátnője van, mint Detti.