Kilencvenes évek vége, kétezres eleje. Győr, panel, sokadik emelet. A gyerekszobában készül valami. Mikrofonpróba egy, kettő, három...A kis hatósugarú adó élesítve. Az Unitra kazettás magnó működik, zene bekészítve. Lemezjátszó is rendben, nem nyávog. Torokköszörülés, még egy korty az oda készített vízből. Visszaszámlálás, adás indul. Tessék.
L-nek a gyerekszoba lakójának - harminchoz közeledő fiatalember - semmi nem jött össze az életben, se nő, se munkahely, se elismerés, csak ez a heti néhány perc. Ez az egyetlen siker az életében. Ilyenkor övé az éter, a tiltott zóna, ahol azt mond amit csak akar. Hallgatótábora rajong érte, isszák minden szavát. Ülnek a konyhában, L. pedig nekik sugározza a műsort. A családnak. A gyerekszobából. Büszkék rá. Megtapsolják. Ken Loach vagy Stephen Frears oda lenne ezért a témáért. L. a képzetlen örök vesztes megvalósította az álmát. Rádiós lett. Kívánságműsor, színes hírek a nagyvilágból, Győrből, sport, bulvár színészekről, zenészekről. Nagyjából ez a kínálat ezen a délelőttön. A lépcsőházban, de még a szomszédos tízemeletesben is vannak állandó hallgatói. L. a győri kalózrádiós nevet szerzett magának. Híres lett. És boldog. Mert a kalózrádiós műsort készíthetett egy elfeledett és még szabadon hagyott frekvencián, a pesti rádiós pedig elment hozzá, mert ugye egy panelben megbúvó kalóznak komoly hírértéke van. Vagyis volt. Vajon mi lehet ma L. kalózzal? Rádiózik még? Van még valaki az éterben?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése