Zé, a politikus őrülten kívánta a nőt, folyamatosan beszélt hozzá, a nő nevetgélt, Zé pedig úgy érezte, hamarosan célba ér, még egy-két ügyesen elmesélt vicces sztori, lehetőleg a nő fülébe súgva, mert akkor a forró lehelet a bőrt is izgalmi állapotba hozza, szóval ha idáig eljutnak, már csak az lesz az eldöntendő kérdés, nála, vagy nála. Manapság nem nagy ügy egy rapid ágybabújás, belefér az ebédidőbe, de a munkaidő letelte után feltörő, majd szexuális együttléttel végződő elemi ösztönt is lehet ügyfél érkezésével, vagy váratlan adategyeztetéssel álcázni.
Zé nyílt kártyákkal játszott, nem bújkált senki elől, mint ahogy abból sem csinált titkot, a mellette álló nő nagyon kell neki. A gyorsétterem parkolójában járta a pávatáncot, bár a kezében tartott slusszkulcsán és a burgeres zacskón kívűl mást nemigen tudott érzéki módon rázni.
Már éppen annál a kérdőmondatnál tartott, hogy "van kedved hozzá?", amikor Zé-t megszólította egy átlagos külsejű férfi. Zé fokozott izgalmi állapotában nem örült e váratlan közjátéknak, hiszen belerondítottak a sikeresnek tűnő násztáncába. Amúgy pedig ebben a fél órácskában amúgy sem közszereplő volt, csak egy vággyal teli, kielégülésre váró férfi, az őt megszólító ismeretlen pedig egy név nélküli molekula a tömegből. Nevezzük egyszerűen V-nek, jövőbeli választónak, akinek meghatározott időintervallumokon belül az a dolga, hogy voksoljon, például Zé-re, aki amikor éppen nem csajozik, vagy hamburgerezik, akkor politikus, pártember, képviselő.
Valamit tenni kellene , mondta Zé-nek V, mire Zé komoly arckifejezéssel annyit válaszolt, igen, kellene valamit tenni. Logikusan következett a következő kérdés, "és akkor mit fognak csinálni?", mire Zé azt mondta "küzdünk, küzdünk". V szörnyülködött, hogy mennyire nehéz a helyzet, de Zé nem nyugtatta meg, nem kérte a segítségét, a szavazatát, csak bólogatott, közben pedig a nő felé kacsingatott, mintegy megnyugtatva, nyugi, a pasas mindjárt elmegy.
V mindezt látta, érzékelte, értette. Nem akart zavarni, ezért udvarianasan elköszönt Zé-től és partnerétől. Végszóként még annyit mondott, reménykedjünk, bár ez a két perc is elég volt ahhoz, hogy tudja (Zé-vel) nincs remény.
V-t a behúzandó ikszek nem érdekelték többé, mint ahogy az sem, Zé ágyba bújt-e a nővel, vagy sem. Ha netán mégis, akkor legalább neki jó napja volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése