Aki látta már Szívós Gézát a lépcsőházban, amint nagyokat zihálva, két kézzel a korlátba kapaszkodva megpróbál feljutni a második emeleti udvari lakásába, még véletlenül sem gondolhatja, hogy jó erőben lenne a 85 éves özvegyember. Őszintén szólva inkább az a benyomása támad a szemlélőnek, Szívós bácsinak már csak napjai lehetnek hátra, feltéve, ha túléli a lépcsőzést.
Sokan kívánják azt, hogy soha többé ne érjen fel a másodikra, inkább kapjon végre a szívéhez, majd jajszó nélkül bukjon le a lépcsőn és összecsukló krumpliszsákként pörögjön egészen a földszintig, lehetőleg holtan.
Szívós bácsi a bérház gyűlölt lakója. Már a háború előtt is ebben a hetedik kerületi épületben élt, csakhogy nem bérlőként, hanem tulajdonosként. Az egész ház az övé volt, de aztán jött a soron következő kurzus, amely lelkiismertfurdalás nélkül vett állami tulajdonba gyakorlatilag bármit.
Szívós bácsi megadta magát a történelemnek. Eleinte ugyan háborgott, de a munkatáborokat megjárt barátai figyelmeztették, jobban teszi, ha inkább csendben marad. A tanácsot megfogadta, többé a hangját sem lehetett hallani. Szerényen éldegélt, időnként cukrot, csokinyuszit adott a házban fogócskázó gyerekeknek, gondosan locsolta a gangon napoztatott muskátlit, vitája soha senkivel nem volt. De akkor mégis, miért éppen ő lett a Rumba utca 89. gyűlölt lakója, miért várja a lakók többsége Szívós Géza eltűnését?
Megütött valakit? Provokált? Szidta a szomszédait? A szemetet a folyosóra öntötte? Hazudott? Nem fizette a közös költséget? Dehogy, éppen ellenkezőleg. Minden hónapban ő utalja át elsőként a rá eső összeget, nehogy a ház miatta kerüljön mínuszba.
A közhangulat akkor változott meg, amikor menesztették az előző közös képviselőt, mert a negyediken lakó Vértesi lakótársnak eszébe jutott, ismer valakit, aki fele ennyiért is vállalná a társasház ügyeinek intézését. Hamarosan bemutatták a fiatalembert Csákány Imrét, aki megnyerő modorával, magabiztosságával, nagyívű terveivel percek alatt lehengerelte a lakóközösséget. A nők többségét szinte elvarázsolta, volt, aki reménytelenül szerelmes lett a kékszemű gondnokba. Csákány Imre az első lakógyűlésen azzal a felkavaró mondattal indított, hogy "adjanak nekem 10 évet és rá sem fognak ismerni a házra". Logikus okfejtésének lényege az volt, túl nagy itt az átjárás, mert a kapu mindig nyitva van, azonnal zárat kell rá szerelni, ismeretlen, idegen bérlők jönnek-mennek, ki tudja mit művelnek a falakon belül, biztosan rongálnak, ezt ellenőrizni kell, továbbá a ház rendkívül elhanyagolt, nem lehet elodázni a felújítást, ennek elvégzéséhez azonban nagyobb tőkére lenne szükség. Ha nem akarnak katasztrófát, vagyis nem várják meg amíg rájuk dől ez a romhalmaz, mindenkinek bele kell adnia a megtakarítását. A lakók nem voltak gazdagok, csupa kisember, de megpróbált mindenki betenni a közösbe néhány milliót. Szép summa gyűlt össze, akár el is lehetett volna kezdeni a renoválását. Teltek a hetek, hónapok, évek, de a beígért korszerűsítésről hiába kérdezték Csákány Imrét, ő csak mosolygott és sokadjára türelmet kért.
Így múlt el újabb négy hosszú esztendő, majd amikor a főfal megrogyott, és a statikusok konkrétan életveszélyt jeleztek, érthető lett volna az elementáris tiltakozás, felháborodás, de meglepő módon a lakók, egyetlen ember kivételével, még mindig vakon bíztak Csákány Imrében.
És hogy ki volt az, aki gyanakodott? Igen, Szívós Géza javasolta egyedül, hogy menesszék Csákányt, mert szerinte szélhámos, ellopta a felújításra összegyűjtött hatalmas összeget. Nagy nehezen sikerült összehívni a közgyűlést, ahol azonban Csákány dühödt beszédet intézett a lakókhoz, elsősorban persze Szívós Gézának címezte mondandóját. Azzal vádolta meg az idős embert, hogy azért áskálódik ellene, mert valójában befolyást akar szerezni a házban, sőt vissza akarja kaparintani magának az egész ingatlant, csakhogy aztán idegenekkel, mindenféle jöttmenttel népesítse be. Harácsol, üzérkedik, manipulál, nincs tekintettel az itt élőkre, csakis a saját önző érdekei vezérlik, ismételte el indulatosan Csákány Imre.
A lakók, ha nem is itták a szavait, de mintha mindannyian ugyanazt a tudatmódosítót szívnák az orrukba, még mindig hittek a sármos közös képviselőnek, aki persze nem a közös ügyekkel foglalkozott, hanem csakis a sajátjával. A lakók azonban képtelenek voltak ezzel szembesülni, az igazságot pedig már nem ismerhették meg. Szerda délelőtt 9 óra 40 perckor csak egy roppanásszerű hangot hallottak, majd mielőtt eszmélhettek és kirohanhattak volna, az épület rájuk omlott. A kiérkező katasztrófavédelmisek és mentősök már csak holttesteket találtak a romok alatt.
Szívós Géza az egyetlen, aki életben maradt. Mindezt annak köszönhette, hogy ezen a délelőttön, akármennyire is igyekezett, már nem volt ereje felvánszorogni a második emeleti lakásába. Kicsoszogott hát a házból, majd a közeli parkban leült egy padra pihenni. Onnan nézte végig, amint összedől és a porfelhőben eltűnik a Rumba utca 89.
2017 augusztus 7.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése