SZÍVLAPÁT CSEPELEN

Adás előtt néhány órával. A tévés montírozóban hárman vannak. Vágó, riporter, felelős szerkesztő. Anyag indul, első snitt parlamenti képekkel. Öltönyös, mosolytalan, nagyon komoly arcberendezésű alakok vonulnak a kamera előtt. A narrációban ez hangzik el: "Pártigazgató érkezik frakcióvezetővel, és a közöttük szinte láthatatlanná váló pártelnökkel." A főszerkesztő mintha vészfékezne, azonnal megnyomja a stop gombot.

- Ezt te komolyan gondolod?
- Mit?
- Most hülyéskedsz velem? Ezt te komolyan gondolod?
- De mit gondolok komolyan?
- Szórakozol velem?
- Dezső, mi a gond?
- Komolyan nem érted?
- Nem.
- Te teljesen hülye vagy. Ennyire nem érzed ezt?
- Mit kéne éreznem?
- Neked elment az eszed. Ez az anyag nem mehet le.

Nem is ment le. Hogy mindez mikor és hol történt (nagyon régen, valahol egy különös galaxisban), és ki volt akkor az "átvevő", ma már nem számít. Csak az óvatoskodás számít. A maga alá csinálós félelem. Hogy már akkor, sok évvel ezelőtt egy ártatlan, ironikus mondat következményeitől rettegtek. Mi lesz ha ezt benne hagyjuk?? Mit szól majd az öltönyös ahhoz, hogy láthatatlannak nevezi egy neve sincs riporter?

Akkor dőltek el a dolgok.

Másik tévé (tök mindegy melyik), másik newsroom. A telefonvonal végén a (tök mindegy melyik) párt sajtósa.

- Ha ezzel a témával foglalkoztok az esti adásban, akkor Brúnó fog bemenni, és ő beszél majd erről. Hányra menjen?
- A félreértések elkerülése végett jelzem, semmi bajom Brúnóval, de a tegnap esti adásban is ő volt a vendég, és közel 17 percig beszélt. Nem lenne szerencsés, ha ma is ő jönne.
- Jaj, de jó, hogy mondod. Köszi. Persze, igazad van. Kitaláljuk, hogy ki kompetens ebben a témában, és akkor őt küldjük.
- Köszönöm, várom a visszajelzést.

Fél órával később cseng a telefonom. Lucifer az egykori rádiós hív, akkor éppen személyi titkára Brúnónak.
- Szevasz, figyelj csak azért hívlak, hogy megtudjam: mi bajod van Brúnóval?
- Miből gondolod, hogy bajom van? Nem is ismerem személyesen.
- Mert az előbb azt kérdezte tőlem itt a parlamenti folyosón, hogy milyen csávó ez a Gellért?
- És miért kérdezte ezt?
- Mert állítólag te kitiltottad a tévéből.
- Hogy mit csináltam?
- Kitiltottad. Nem engeded adásba.
- Ilyen hülyeséget nem is hallottam. Add meg a számát, felhívom.

A telefont maga Brúnó veszi fel. Utólag tűnik csak fel, imád tegeződni.

- Tessék.
- Üdvözlöm, Gellért András vagyok. Azért hívom, mert szeretnék Önnel egy félreértést tisztázni.
-Szó sincs félreértésről! Te beletapostál a politikusi imázsomba, lejárattál, súlyos károkat okoztál, megszégyenítettél a kollégáim előtt. Ennek következménye lesz.
- De Brúnó, csupán arról beszéltem, és ezt komolyan gondolom, hogy sem Önnek, sem pedig a műsornak nem használ, ha két este is ugyanazt a politikust látják.
- Ide figyelj! Nem te döntöd el, hogy ki megy be oda! Értetted?

Elköszöntem és letettem a telefont. Nem volt miről beszélnem vele. Öt perccel később a tévé arca, a kőkemény műsorvezető hívott Ciprusról. Akkor éppen ott nyaralt.
- Elment az eszed? Hogy tilthattad le?
- Ugyan már, senki sem tiltotta le. De felőlem akkor hívjátok be, amikor akarjátok, az sem érdekel ha minden este ő a vendéged. Egyébként téged miért hívott fel?
- Hogy kirúgjunk.

A televíziótól, és a műsortól (ahol egyébként csak vendégmunkás, külsős szerkesztő voltam) nem sokkal később magamtól jöttem el. A műsorvezető sincs már ott. Csak Brúnó tűnt fel a napokban, és szokásához híven vehemensen nyilatkozgatott. Azon a csatornán, ahonnan állítólag én kitiltottam.

És még egy apróság, amely közelebb vihet a jelen (sajtóállapotok) megértéséhez. A tévés társaság egyik főfőnökétől kaptam szakmai pályafutásom legemlékezetesebb levelét, amelyben ezt írta nekem: "el ne meséld Csepelen, hogy a szerkesztést munkának tartod, mert szívlapáttal fognak megkergetni..."


2017. február 14.