IRÉNKE TÉSZTÁJA

Irénke csendes asszony, szerény fizetéssel ugyan, de békében lehúzott 40 évet a tésztagyárban. A nyolctojásos csigatésztáért felelt, hogy mindig sárga legyen, minőségi, a zacskó pedig ne szakadjon ki, A tészta sárga volt, minőségi, a zacskó pedig sosem szakadt ki. Egyszer sem. Amikor utolsó munkanapján Irénke beállt az automata mellé, majd lemeózta a gépből kijövő nyolctojásost, a kollektíva megtapsolta, utána pedig kisebb ünnepséget tartottak a tiszteletére. Nyugdíjba vonulása alkalmából megkapta Kert Tivadar amatőr helytörténész a Tészta története című könyvét, melyet az üzem minden tagja dedikált,, kivéve a szerzőt, aki nem volt brigádtag, továbbá sajnálatos módon, néhány évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Irénke az ünnepség végén elköszönt a lányoktól és az üzemvezetőtől, a cégtulajdonos 22 éves fiától, majd felült a váltó nélküli dinamós Csepeljére és meghatottan hazabiciklizett. Lassan ment, mintha szándékosan húzná az időt. Igaz, normális ember sosem siet a pokolba. Vacsoraidőben ért haza. A konyhában égett a hatvanas izzó. Levette a kiskabátját, majd belenézett férje parázsló tekintetébe. Béla azonnal támadásba lendült, mintha egész nap erre várt volna.

- Faszomba, mi ez a szarság? Betont baszol elém bazdmeg?
- Tészta. Túrós
- És ki a faszom eszi ezt? Mert én nem, bazdmeg.
- Friss a túró Béluskám - próbálta nyugtatni az urát.
- A faszom friss, azt szagolhatod bazdmeg, nem ezt a fost amit elém baszol.
- Béla, Bélám, ne kiabálj velem.
- Ki a fasszal kiabáljak? A tésztával?

Irénke élete hét évvel ezelőtt változott meg. Az ő drága Bélája, a világ legszelídebb embere 2010 tavaszán vetkőzött ki emberi mivoltából. A választások másnapján káromkodott először és azóta képtelen emberi hangon beszélni.

- Basszák meg mind - ennyit mondott aznap reggel, de Irénke nem tulajdonított különösebb jelentőséget ennek a mondatnak. Mindenkinek lehet nehéz napja - magyarázta magának. Sajnos azonban Béla azóta nem képes normálisan beszélni. Már voltak pszichológusnál, jósnőnél, a polgármesternél, csináltak agyi CT-t, de nem találtak magyarázatot erre a megváltozott idegállapotra. Irénkét azzal nyugtatták, népbetegség, mások még mocskosabb módon beszélnek, de hogy mi váltja ki, nem jöttek rá. Adtak ugyan tablettát, és gyógyteát, de semmi hatása.

- Béluskám, bevetted a nyugtatód?

- A kurva anyádat, mit basztatsz a nyugtatóval? Ki a faszom ideges? Hagyjál már élni bazdmeg.

Irénke így élt hát napról napra, hónapról hónapra, évről évre, a választások éjszakája óta, az egykoron kedves és drága Bélájával, aki vélhetően megőrült. Munkája, pénze nincs, nem érdekli már semmi, csak a káromkodás. Azt élvezi. Ennyi maradt neki.

Pár hónappal később Irénkével is történt valami. A következő választások másnapján, a hírek után az asztalra csapta a tésztás bödönt.

- Zabálj bazdmeg,.

Béla ekkor felnézett az asszonyára. Ismét a régi fény csillogott a szemében. Az élet szép - gondolta magában.

Tényleg az. Őrülten szép.

2017 június 20.