IZMOK BÜDÖSSZÁJÉRT

A vállal tegnap végzett, ma a tricepszre akart gyúrni. Minden napnak gondosan tervezett programja volt, és a tricepsz még messze volt a tökéletestől. Tulajdonképpen semmi sem volt rendben a testén, de végtére is azért vette meg a havi bérletet a Kolosszus fitneszterembe, hogy mint Michelangelo a márványból, ő is kifaragja az eszményi férfialakot saját magából. Szobrász lett hát, a hús és izom formálója. A terem tele volt a hozzá hasonló elszánt és frusztrált mesterekkel, akik a korszellem elvárásainak eleget téve megszállottan és látványosan izzadva dolgoztak a nagy művön. Minden este 6-tól 8-ig verejtékezett, emelte a súlyokat, húzta az erőgépre pakolt vasakat, majd két gyakorlat között a tükör elé állt, és bámulta a megkínzott 80 kilónyi emberanyagot. Ilyenkor Büdösszájra gondolt, egyetemi padtársára, aki sajnálatos módon mindezidáig nem látta meg benne a férfit, pedig ezért gyötörte magát a kanszagú Kolosszusban. Büdösszájban semmi különös nem volt csak a rossz lehelete, de ezt elnézte neki, mert nő volt és neki nagyon hiányzott már egy csaj, akihez időnként odabújhat. Korábban azt remélte, ha felveszik az iskolába, akkor percek alatt talál magának társat. De ez a perc immár két végtelennek tűnő évvé vált, és még Büdösszáj lelkéhez sem sikerült közelebb férkőznie, nemhogy a testéhez. Pedig elvitte színházba, sörözni, beült vele enni, ahol Büdösszáj jóízűen megvacsorázott, majd egy hellókával lezárva az estét, felült a négyes-hatosra, magára hagyva őt, amint kezében gyűrögeti a mozijegyeket. Van-e értelme tricepszre dolgozni, ha még Büdösszáj sem veszi semmibe? Semmi értelme, gondolta magában, mint ahogy semminek sincs értelme ebben a reménytelen városban. Tehetetlen dühében megint rápakolt 80 kiló pluszt a csigára és az izmait megfeszítve a magasba emelte a fémből emelt tornyot. Hatszor tizeket húzott ilyenkor és legalább a látvány örömmel töltötte el. Az izomköteg szemmel láthatóan vastagabb lett. Mire végzett a penzummal megint eszébe jutott a teljesen átlagos külsejű és értelmű évfolyamtársa, akit akkor nevezett el Büdösszájnak, amikor a lány egyszer közel hajolt hozzá és lediktálta a kötelező olvasmányok listáját. Akkor érezte meg a savanyú, áporodott szagot, amely a lány szájából áramlott kifelé.

Voltak más lányok is az életében, de csak ilyen minőségben. Kaja, sör, színház, dumcsi. A lányok szerettek vele beszélgetni, mert kiönthették neki a lelküket és ő mindig meghallgatta őket, sőt rendkívül szórakozatónak tartották, elismerve azt, hogy okos fiú. Ez azonban kevés az ágyhoz vezető aláaknázott úton. Szigorúan szexmentes kapcsolatok voltak ezek, mert Büdösszáj is egy másik büdösszájúért őrült meg, aki ugyan húsz évvel idősebb volt nála, de lehet, hogy harminccal, két gyerek és egy feleség várta otthon a meghitt együttlétek után, ám Büdösszáj nem tudott parancsolni a saját vágyainak, a testének, meg amúgy imponált is neki nagyon, hogy amit csak megkívánt, amire rámutatott, azt idősebb Büdösszáj gond nélkül meg tudta neki venni.

Így teltek el hosszú évek, a diplomát is rég megkapták már, de a Kolosszusban nem pihentek meg az alkotók. A teljesítmény kényszerében vergődő férfiak és persze nők,  továbbra is azon fáradoztak, hogy korrigálják, tökéletessé gyúrják a természet alkotta művet. Nem lehetett ezért haragudni rájuk, hiszen a század új ember eszményképe ezt parancsolta nekik. A test az elsődleges, más meg nem számít. Aki sikeres akar lenni, isteni (bomba)testben él. Így mondták ezt akkoriban és a Kolosszusban minden lény bombázó akart lenni. Emberünk is, aki az elmúlt 60 évet, mint egy bentlakásos diákotthon lakója, a Kolosszusban a fekpadok, erőgépek, TRX-ek használatával töltötte.

83 éves korára tökéletes testet faragott magából. Esztétikus, duzzadó izmok, tökéletes arányok,  ezen még Michelangelo sem talált volna kivetnivalót. Az eszményi, szoborszerű alak annyira gyönyörű volt, hogy végül múzeumba került. A Szépművészetibe szállították a reneszánsz kiállítótérbe. Nagy volt miatta a tülekedés, mindenki látni szerette volna a legszebb férfitestet. Hétfőn nyílt a tárlat, akkor a tömeg nagysága miatt lehetetlen volt bejutni, de kedden már ott csoszogott a teremben a nénikévé töpörödött magányos, gyermektelen Büdösszáj is, aki gyönyörködve nézte a varázslatos szépségű alakot. Szerette volna megérinteni, de egyetlen múzeumban sem lehet simogatni a kiállított műalkotásokat. Valósággal megkívánta a szoborrá vált férfit. Hosszú percekig állt a márvány előtt, mások már lökték volna arrébb, de Büdösszáj megbűvölten csodálta és képtelen volt mozdulni. Ilyen férfi kellett volna nekem gondolta magában, de tudta, ezt már nem kaphatja meg. Az élet lassan elillan, és ő már nem kell senkinek. A férfi sem tudott megszólalni, pedig lett volna mit mondania Büdösszájnak. Igaz is, mi értelme lett volna ennek?

Nem volt tétje már semminek. Az idő megállt és nem mozdult többé.