BÖZSIÉRT MINDENT

- Elvira drágám, visszahívhatlak később? Most kezdődik a Szulejmán.
- Bözsi meghalt.
- Micsoda?
- Bözsi ma meghalt.
- Nem. Ezt nem hiszem el. Ugye viccelsz?
- Nem viccelek. A fia hívott.
- Lekapcsolom a tévét.
- Gáborka annyit mondott, Bözsi nem érezte jól magát, mentőt hívtak hozzá, bevitték, majd a kórházban bekómált.
- És nem tudták megmenteni?
- Ezek szerint nem.
- Nem tudom felfogni. Nem volt ott orvos?
- Volt. Egy rezidens.
- Ügyeletben?
- Igen. Állítólag nagyobb adagot adott a szívgyógyszerből, miközben éppen azt kellett volna most elhagynia.
- És ezt nem tudta?
- Bözsi fia Gáborka mondta neki, de a rezidens, egy fiatal lány kikérte magának, hogy beleszólnak a munkájába.
- Ezt nem lehet ép ésszel elviselni.
- Januárban Ilus, márciusban Rózsi, júniusban Ilonka férje Laci, utána Berta, most pedig Bözsi.
- Július van. Uramisten, mi lesz még ebben az évben?
- Nem tudom. Magam alatt vagyok.
- Én is. Remeg a kezem.
- Szedjük össze magunkat.
- Már csak hárman maradtunk a nyolc B-ből.
- Ki tudja meddig maradhatunk mi is?
- Gáborka beperli a kórházat?
- Nem tudom mit csinál szegény gyerek. Annak is annyi baja van. Hatvan éves, tele van adóssággal, aztán ott van neki az a drogos lánya. Nem hiszem, hogy lesz ereje és persze pénze ügyvédekre.
- Segítenünk kell neki. Tartozunk ennyivel Bözsinek.
- Mit tehetnénk? Mire képes három öregasszony?
- Ne kérdezz semmit. Holnap találkozunk a Tulipánban. Krémest eszünk, utána majd kitaláljuk mi legyen. Egyébként van ötletem.
- A szokott időben?
- Igen. Háromkor. Most pedig nézd a Szulejmánt.
- Dehogy nézem. Bözsi jár csak a fejemben.
- Nekem más is.
- Ölellek Editkém.
- Én is Elvirám.

15 óra, Tulipán cukrászda.

- Ez finom volt.
- Milyen kár, hogy Bözsi már nem ehet ilyet.
- Ilyet sem. Nem eszik már semmit.
- Meddig lesz a hűtőkamrában?
- Hogy mikor temetik? Ezt akartad kérdezni Editkém?
- Igen. De tudod mennyire utálta Bözsi ezt a szót. Nem is járt soha temetésre.
- Hát most mégis menni fog.
- Zsuzsikám, ezt nem kellett volna. Nem volt ízléses.
- Bocsánat. Szerintem ő is viccelődne, ha itt ülne és krémesezne.
- Mennyire szerette a krémest.
- Akkor ezt a negyedik krémest osszuk el három felé, és együk meg, így olyan, mintha ő enné.
- Azért jöttünk össze így hárman, a B-osztály utolsó élő tagjai, hogy ezt ne hagyjuk szó nélkül.
- Mármint a halálát.
- Azt.
- Tudom mit teszünk.
- Mit Elvirám?
- Bevitetjük magunkat a kórházba.
- Taxival?
- Mentővel.
- Mikor?
- Hétvégén.
- Egyidőben megyünk?
- Pontosan. Öregek vagyunk, bármikor rosszul lehetünk. Mi éppen vasárnap este leszünk rosszul.
- Melyik kórházba visznek majd?
- Oda.
- Ahol Bözsi meghalt?
- Ezek szerint még nem vagy még olyan buta Editkém. Persze, hogy oda.
- És ha nem lesz bent orvos?
- Éppen ez a lényeg. Ne legyen bent orvos. De nem lesz, csak egy rezidens.
- Az?
- Remélem.
- Nem kockázatos ez?
- Hárman leszünk egy ellen.
- Bözsi is ezt tenné.
- Jaj, a drágám mennyi krimit nézett.
- És milyen véreseket!
- Imádta.
- Pedig annyira szelíd asszony volt.
- Ezért tették vele ezt! Mert nem szólt semmiért.
- Mi szólunk.
- Teszünk.
- Tudtam, hogy számíthatok rátok lányok. Ma én fizetek.
- Akkor vasárnap?
- Vasárnap.
- Fogjátok bírni?
- Azon leszünk.
- És mi van ha az izgalomba belehalunk? Nem vagyunk már tinédzserek.
- Rizikós.
- Bözsiért mindent vállalok.
- Én is.
- És mit csinálunk, ha nem tudnak mentőt küldeni?
- Bármi megtörténhet. Még akár az is, hogy nem érünk be.
- Akkor mi lesz?
- Semmi. A sors akkor így akarja.
- Temessük el csendben Bözsit.
- Eltemetjük.
- Most pedig menjünk haza. Ma is lesz Szulejmán a tévében?
- Mindig van. Sietek is.
- Ölellek Elvirám.
- Én is Editkém.
- Puszi Zsuzsikám.